Az ízületi problémák korosztálytól függetlenül is, viszonylag könnyen kialakulhatnak. Kezdetben enyhébb majd egyre erősödő fájdalmak jelentkeznek mozgás hatására vagy éppen pihenés után, rövidebb majd hosszabb időre.
Kit érinthet ez a probléma ?
Az állandó ülő- vagy fizikai munkát végzők, a túlsúllyal küzdők, a sportolók, a hobbi-sportolók, valamint a 40 év felettiek körében alakulhat ki elsősorban. Nekik kiemelt figyelmet kell fordítaniuk ízületeik megóvására
Mi határozza meg az ízület egészségét?
Az egészséges porcszövetben a porcépítő- és lebontó folyamatok egyensúlyban vannak. Az ízületi porcok állapotát a porcsejtek által termelt sejt közötti állomány minősége és mennyisége, azon belül is víztartalma határozza meg. A vízmegkötésért a glükózamin és a kondroitin felel. Ha a porc veszít víztartalmából, rugalmassága csökken, sérülékenyebb lesz, Terhelés hatására mikrosérüléseket szenved, ami további leépülési folyamatokat indíthat be.
Az egyensúly megbomlásának kezdeti tünetei, hogy reggel nehezen tudunk kikelni az ágyból, idő kell ízületeink „bejáródásához”, mozgásunk helyreállásához. Ezt sokszor sajnos enyhébb vagy erősebb fájdalmak is kísérik, melyek mozgás korlátozással járnak és akár az egész napunkat kellemetlenné tehetik.
Tovább rontja a helyzetet az ízületi gyulladás kialakulása, mely a porc felszínek roncsolódásával,kopásával fenyeget. A porckopás akár összes ízületünket is megtámadhatja, mégis a csípő-, térd, váll- és bokaízületek szoktak leginkább problémát jelenteni.
Mi segíthet?
Az ízületek működését segíti, ha az ízületi folyadék kellően viszkózus, sűrűn folyó, zselészerű, így tudja ugyanis megvédeni a porcfelszíneket attól, hogy egymáshoz érve sérüljenek.
A megfelelő életmód és étrend kialakítása mellett célszerű az ún. porcvédő anyagok fogyasztása. A glükózamin gátolja a porcot bontó enzimek, működését. Képes megállítani, illetve lassítani a porcpusztulás folyamatát továbbá javítja az ízületi folyadék viszkozitását. A kondroitin-szulfát segíti a porc rugalmasságának helyreállítását, gyulladásgátló, emeli az ízületi folyadék viszkozitását. A kettő együtt fokozza a kívánt hatást, mivel egymást erősítik. A hialuronsav részt vesz a porcszövet táplálásában, gyulladásgátló és fájdalom csillapító hatása is van.
Az MSM - Metil-szulfonil- metán - serkenti a porc anyagcseréjét.
Mindenképp meg kell említeni az ízületek egészsége szempontjából igen fontos vitaminokat, nyomelemeket,melyek fokozzák az imént felsorolt anyagok hatását, a gyógynövényeket pl. a kurkumát és a réti legyezőfűt is, melyek szintén igen közkedvelt és hatékony ízületi gyulladás csökkentők.
Mit tehet ízületei védelmében?
Amennyiben komplex ízületi védelmet szeretne biztosítani magának, akkor egy olyan készítményt kell választaniaa gyors, hatékony, ugyanakkor tartós hatás elérése érdekében mely aporcvédő anyagokmellettízületi gyulladást csökkentő gyógynövény-kivonatokat is tartalmaz. Mozogjon rendszeresen, a mozgás segíti a tápanyagok hasznosulását.
Mivel fokozhatjuk a kúra hatását ?
Mágneses kezeléssel. amita hagyományos kínai orvoslás alapjain működő
MagneVit duplamágneses -akupunktúrás készülékkel végzek. Ez egy több egységből álló fizikoterápiás készülék, amelynek használata során egyidejű mágneses és elektromos hatás éri a szervezetet az akupunktúrás pontokon keresztül. Az eljárás ötvözi a hagyományos kínai orvoslás belső szervekre és meridiánokra vonatkozó tudását a modern elektronikai ismeretekkel, az akupunktúrával, kombinálja a mágneses és elektromos kezelést, valamint a köpölyözést és a masszázst. A hangfrekvenciás tartományban lévő hullámok és a mágneses mező ingerlő hatásának következtében a sejtek működése és a vérkeringés felgyorsul, az ásványi anyagok beépülése fokozódik,a vér zsír- és koleszterinszintje csökken, az immuntevékenység javul, csökken a fáradtság és az időskori gyengeség, a ráncok halványodnak, még a testzsírréteg is csökken.
A hagyományos kínai orvoslás értelme és célja, hogy visszaállítsa a normális egyensúlyt, illetve energiaáramlást a testünkben. . Egy szerv vagy szervrendszer rendellenessége esetén az energiaáramlás akadályba ütközik a meridiánokon, melyek az egész szervezetet láthatatlanul behálózzák.
A MagneVit készülék hivatalos engedéllyel, nemzetközi és ORKI minősítéssel rendelkező orvosi műszer.
Látogasson el rendelőmbe,ahol a mágneses kezelést novemberben 10 % kedvezményben részesülve veheti igénybe. Továbbá kiegészítheti egy 3 hónapos kúrát lefedő, kedvezménnyel megvásárolható komplex készítménnyel.
további információk, bejelentkezés : www.ildikoeletmod.hu
Hívjon az alábbi telefonszámon:
20/24-35-303