Miért aktuális a D-vitamin szedése?

D vitaminÉvtizedeken keresztül a köztudatban a D-vitaminnak a csontanyagcserében betöltött szerepe volt ismert, de mára már tudjuk, hogy szabályozza a sejtek növekedését és osztódását, részt vesz az immunrendszer védekező képességének fenntartásában, a fertőzés ellenanyagának termelésében.

Szervezetünk részben a táplálékból jut D-vitaminhoz, részben pedig az UV sugarak hatására a bőrben képződik. Sajnos legtöbb esetben ez a két forrás együttesen sem fedezi a szükségleteinket.

Az utóbbi években a D-vitamin a tudományos világ érdeklődésének a középpontjába került, mégis kevesen tudják még, hogy ez a korábban vitaminként kezelt, ma már inkább hormonnak tekintett vegyületszámtalan élettani folyamatot szabályoz , és hiánya több betegség kialakulásában is szerepet játszik.

A hazai orvos társadalom is felfigyelt a D-vitamin hiánnyal összefüggésbe hozható betegségek kialakulására, terjedésére. 2013. szeptember 21-én 15 különböző szakterület szakemberei összeültek, hogy egyeztessék tapasztalataikat a D-vitamin-hiány szerepéről a különböző betegségek megelőzésében és kezelésében.

Dr. Takács István a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által elvégzett első országos reprezentatív D-vitamin-szintmérő kutatásnak eredményére hivatkozva ismertette, hogy a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos.

Az orvosi szakma széleskörű összefogása alapján új ajánlást tett a D-vitamin bevitel preventív és terápiás dózisának növelésére. Leszögezték, hogy a D-vitaminhiány megelőzéséhez szükséges D3-vitaminpótlást szájon át szedhető megbízható készítményekkel kell biztosítani.

Miért fontos a D-vitamin?

Hiányában sok krónikus megbetegedés(pl.: szívbetegség, magas vérnyomás, elhízás, a II. tipusú cukorbetegség, allergiák, sőt néhány daganat)kialakulásának a kockázata növekszik.

Beigazolódott, hogy a megnövelt D-vitamin bevitel erősebb csontokat és izmokat, jobb egyensúlyérzéket teremt,ezáltal csökkenti az időskori elesések, csonttörések gyakoriságát. Szabályozza az endokrin működést, az inzulin termelését, hiánya növeli az autoimmun megbetegedések, rheumatoid arhtritis, diabetes, gyulladásos bélbetegségek, sclerosis multiplex, szív-érrendszeri és a rosszindulatú daganatos megbetegedések kockázatát, de szerepe van az immunrendszer támogatásában- aktuális a közelgő influenza szezonban- a depresszió kialakulásában is, különösen a téli borús időszakban. Mára már bizonyított az összefüggés az elhízás és a D-vitamin hiány között is.

Érdemes megemlíteni, hogy D-vitamin ellátottság szempontjábólrizikó-csoportba tartoznak a várandós nők , a koraszülöttek, az idősek, a vese- és a májbetegségben szenvedők,az epilepszia elleni és szteroid terápiában részesülők, de ide tartoznak atúlsúlyos felnőttekis.

 

Hívjon az alábbi telefonszámon:

20/24-35-303